Áhítat, 2014. Január 8.

Mt 6,1-8
Peterdi Dániel főjegyző

"Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól.
Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.
Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked."
"Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat.
Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked."
"Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg.
Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle."

Mt 6,1-8

Nem olyan régen, ünnepek közti beszélgetésben a munkatársak közül valaki azt mondja, hogy manapság a legfontosabb tevékenység a piál. Tudom én, hogy a világban a legfontosabb tevékenység, hogy mit mutatunk meg magunkból, jól el tudjuk-e adni magunkat, kiváló önéletrajzokat tudunk beadni munkahelyeken, különösen, ha munka nélküliek vagyunk. De itt – úgy gondolom – az ige mégiscsak valami egészen másra hívja fel a figyelmünket. Én egyszerűen így fogalmazom: lenni vagy látszani. Jézus nyilvánvalóan az elsőre teszi a hangsúlyt. Legyetek – ebben óriási bátorítás és felszabadító erő van. Legyetek felelősen szabadok, legyetek az Isten országának jó lelkiismerettel és szabadság miliőjében élő tagjai, hirdessétek éppen ezzel a szabadsággal azt, hogy jó ebbe a közösségbe tartozni, hogy jó együtt lenni az Úristennel, és az általa küldött emberekkel, és akkor egy csomó olyan kötöttségtől megszabadulunk, amit a piálosoknak a módszeréből ismerünk, hiszen már kliséket adnak, hogyan kellene jobban reklámozni magunkat. Nyilván nem arról beszélek, hogy ne legyen köztudott a tevékenységünk, nem arról beszélek, hogy ne legyen jó sajtónk. Nem arról beszélek, hogy a mai világban nem kell megjeleníteni a dolgainkat, hanem arról beszélek, hogy az másodlagos. Arról beszélek, hogy az első lépés mindig a lét, abból adódóan, hogy teremtmények vagyunk, és a létünkkel tartozunk az Úristent szolgálni, és csak a második, hogy ehhez mit szólnak, mit gondolnak, hogy vélekednek kapunk-e érte kitüntetést, tapsot. Én valahogy így olvasom ezeket a sorokat a 6. fejezet elején, alamizsnálkodás. Annak idején, amikor tanultuk ezeket a dolgokat, akkor Pákozdi professzor úr elmondta, hogy eléggé leszállt az értéke ennek a szónak Jézus korában, pontosan a külsőségek miatt. Azért, mert a lényeg elveszett, hogy ti. az nem egy felesleges hozadék vagy plusz tevékenység, hogy valaki alamizsnálkodik, vagy jót tesz, vagy továbbadja a rábízott sáfárságra kapott javakat, hanem kötelesség, ha a lét felől közelítjük meg. Az Isten dicsőítésének az egyik módja, hogy mi, erősek tartozunk az erőtlenek erőtlenségeit hordozni. Tehát akkor kötelezve vagyunk, hogy a nekünk szánt anyagiakat, szellemieket megosszuk ezeknek a szűkében lévő atyafiakkal, mégpedig úgy, egy valaki láthat, vehet észre, a te Atyád, aki titkon néz. És mindig eszembe jut ez a jézusi mondat, amikor valami, a legjobb szándékkal is az alamizsnálkodásunkban rosszul sül el. Nem az a baj, hogy a Hiltonba elviszi a szegény gyerekeket a szeretetszolgálat, de hogy közben ott a fotók villódznak, és a miniszter úr megkérdezi a gyerekeket: nem zavar-e benneteket, – én erről a sajtóból értesültem, ott éppen ez az ige jutott eszembe. Ezt Balog Zolinak ismernie kell. Fontos dolgok ezek, csak különösen karácsony táján, amikor úgyis mindenki a piál miatt megemeli ezeket a jótékonysági szinteket, meg még több hír jön erről, hogy a Baptista Szeretetszolgálat, Vöröskereszt, Böjte atya mit tesz. Böjte atya ugyanakkor arra is megtanít minket, hogy minden nap kell tenni a dolgunkat, mert azok a gyerekek, akik rábízattak azok a hétköznapokban is várják, hogy lesz-e kenyér. Egy picit fogjunk vissza abból, amit az igében Jézus ajánl: látszunk, hogy milyen képet alakítunk magunkról, mert az, hogyha működik – a ti Atyátok titkon néz, – márpedig működik, akkor ezt úgyse lehet letagadni, úgyis kiderül akkor is, ha nem rögtön jön a jutalmazás meg a taps érte. A dolog ugyanis – úgy gondolom – erről is szól, hogy azt mondja Jézus emberektől dícséretet nyerjenek, és ezért kürtöltetnek maguk előtt, ezzel el is vették a jutalmukat, eddig tart. Az emberek megtapsolják, megsüvegelik, előkelő helyeket kínálnak az ilyeneknek, de az élet megy tovább, és minden csoda három napig tart. Még fontosabb úgy gondolkodni: ne tudja a balkezed, mit csinál a jobb.
Ugyanez szól az imádkozásról. Azt mondja, hogy ne olyanok legyetek, mint a képmutatók. És megint nem a sajtósokat bántom, modern világban élünk, és egy valamit nagyon megtanultam az izraeli úton, beszélgetve izraelivel meg arabbal is, feltettem a kérdést, hogy hogy jönnek ki itt együtt. És nagyon érdekes választ kaptam mindkét oldalról: addig nincs különösebb gond, míg nem jelenik meg egy kamera. Megjelenik a kamera, akkor minden van, mert azt lehet adni a tv-nek meg az hírértékűvé válik. A képmutatók résznél, hogy ne úgy csináljátok, mint a képmutatók, mindig eszembe jut ez a beszélgetés. Hihetetlenül át tud formálni bennünket. Tudjuk, nem kell kamera, amikor egyszerűen gyermekként megéltük: jönnek a vendégek, viselkedni kell. S végiggondoltam már gyermekkorban is: miért nem öltözöm fel, nem fésülöm meg a hajam, vagy felgyújtom a házat, mikor nem látják? Miért mondják, hogy viselkedni kell? Eszembe ne jusson, hogy mást is elő kell adni. Persze, igazuk volt, de ha normális menetben és a lét oldaláról nézem a dolgokat, Isten előtt élem a minden napjaimat, akkor ezt úgyis tudni fogom, nem kell külön hangsúlyozni, és nem a látszatért viselkedem jól, vagy imádkozni, végképp nem, hogy ki tud hosszabban és szebben imádkozni. Ennek ugyanis megvan a veszélye, ezt tapasztalom. Egy-két atyafi, aki keresgélésben van, és pl. az imádságról kezdünk beszélgetni, azt mondja, nem mer imádkozni, mert a lelkészek olyan szépen imádkoznak, hogy ő nem akarja megsérteni az Úristent, hogy a maga gyarló imádságát mondja. Bátorítani kell, hogy az imaélet azzal kezdődik. Néhány nagyon egyszerű mondattal, ajtót bezárva, négyszemközt az Úristennel és itt mondja az Úr Jézus: aki titkon néz, megfizet néked nyilván. Az is benne van az egészben, hogy embereknek el lehet adni magunkat, embereknek lehet a tetszésére szolgálni, az Úristennek meg nem érdemes, mert Ő felszabadított arra, hogy hálából Neki éljek, ha reformátusul gondolkodunk, és akkor már hamarabb tudja, hogy mire van igazán szükségünk, hogy merre kellene mennünk, hogy tudnánk jobban alakítani a közösségeinket, mint ahogy mi azt kérni tudnánk. Ilyen egyszerű ez, a Hegyi Beszédben mindig visszatérünk, hogy nagyon egyszerű, alapvető kérdéseket tisztáz az Úrjézus, és jó ezt helyén kezelni, magyarán: lenni és nem látszani. Mert a létből mindig lesz látszat is, ami fedi egymást, és nem hamis látszat, nem mű kirakat, nem mű fény. A fordítottjából, a látszatokból a létre következtetni nehezebb, mert ott elkövetjük a reklám tevékenységnek a bakijait. Ez veszélyes, ettől megóv bennünket az Úr Jézus. Imádkozzunk!

Csatolt állományok