Áhítat, 2017. április 6.

Márk 14,1-11
Lányi Gábor

1 Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék,2Móz 12,1-27 ; Mt 26,17 

2 mert ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép körében.

Jézus megkenetése Betániában

3 Amikor Betániában a leprás Simon házában volt, és asztalhoz telepedett, odament egy asszony, akinél valódi és drága nárdusolaj volt egy alabástromtartóban, és az alabástromtartót feltörve, ráöntötte az olajat Jézus fejére.Lk 7,37-38 

4 Némelyek pedig maguk között bosszankodtak: Mire való az olajnak ez a pazarlása? 

5 Hiszen el lehetett volna adni ezt az olajat több mint háromszáz dénárért, és a pénzt szétosztani a szegényeknek. És korholták az asszonyt, 

6 de Jézus ezt mondta: Hagyjátok őt! Miért bántjátok? Hiszen jót tett velem. 

7 Mert a szegények mindig veletek lesznek, és amikor csak akartok, jót tehettek velük, én azonban nem leszek mindig veletek. 5Móz 15,11 

8 Azt tette, ami tőle telt: előre megkente a testemet a temetésemre. 

9 Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.

Júdás elárulja Jézust

10 Ekkor Júdás Iskáriótes, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja őt nekik. 

11 Amikor azok ezt meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig várta a megfelelő alkalmat, hogy elárulhassa Jézust.

Márk 14,1-11

 

 

Csatolt állományok