A tanácsról - és a bölcsességről

Dr. Szabó István püspök gondolatai elhangzottak a Kossuth Rádióban 2010. augusztus 22-én

A tanácsról – és a bölcsességről

Szóltam már egyszer arról, hogy nemzeti ünnepünkön mindig újra végigolvasom István királyunk Imre herceghez szóló intelmeit. Most hadd szóljak a hetedik intelemről, mely a tanács szükségességéről szól. Rosszhangzású szót rehabilitál az ezeréves intelem. A tanács testület. Idézem: „a tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat.” Feltételezi a bölcsességet, de keresi is a bölcsességet, igyekvő, de bizalmas, mert nehéz időkben veszedelemből való menekedést munkál, jó időkben a közbékesség megtartását. De nemcsak azért mondtam, hogy rosszhangzású szót rehabilitál ez az intelem, mert voltak országunkban gyalázatos idők, amikor a tanács elnyomás eszköze volt, nem pedig a megfontolásé. Szerepe akkor ideologikus volt, ezért nem a bölcsesség, hanem a párthűség, a vak engedelmesség döntötte el, ki lehet a tanács tagja – s a tanács nyers hatalmi, agyagi, ideológiai érdekek szerint, és nem értékek szerint tájékozódott. Királyunk így óvja a herceget: tanácsot „ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani mit sem ér.” Merthogy ilyenektől bölcsességet tanulni nem lehet. De más okból is rehabilitáció ez az intelem. A hagyomány szerint, és István király ezt követi, a bölcsesség életkorral, vagyis tapasztalattal érlelődik. Bizony ma is látjuk a gonosz idők jelei között, hogy sok helyen gerontofóbia uralkodik: az idősek megvetése, fennhéjázó elvetése mindenkinek, aki nem pompázik ruganyos testtel az élvezet-kultúra porondjain. De az ifjak harcoljanak, a vének tanácskozzanak, - mondja az intelem, nem kizárva, hogy a fiatalnak is lehet bölcsessége, ám kikötve, hogy azt is át kell szűrni a tapasztalatokon. A mai Magyarország talán, már-már kiszabadult az ideológiai kényszerzubbonyból, de nem sok jelét látom a vének tiszteletének, s ez veszélyes, lappangó betegség, mely romboló hatását éppen mindig a jövendőben mutatja meg. S végül azért is helyreállítás ez az intelem, mert „fanyar bor” vagyis a gyógyszer - ahogy a bevezetésben olvassuk. Minden megfontolás és bölcsesség alapja az imádkozás. Az erdélyi fejedelemről, Rákóczi Györgyről jegyezték fel a 17. században, hogy mielőtt tanácskozni kezdett volna a nagyurakkal, párttársaival, szövetségeseivel, magára maradt a sátorában és a sátorfába kapaszkodva „kiimádkozta magát” barátai kezéből. Megdöbbentő szavak ezek, de a fejedelem bölcsességét jelzik. Mert bölcsessége nem abban volt, hogy szüntelen gyanakodott volna, mint aki még a barátaiban sem bízhat, hanem abban a szilárd meggyőződésben, hogy a bölcsességet onnan felülről kell elkérni. István király a bibliai nagy királyok passzusait idézi, s köti a herceg szívére, amikor arra buzdítja: bölcsek között keresse a bölcsességet, hiszen az igazi tanácskozás mindig imádkozással kezdődik, a megfontolásban mindig Isten bölcsességét kell keresnünk, a döntésben az ő akaratát kell kikutatnunk, - barátainkkal együtt, de nélkülük is egyedül, s ha szükséges, olykor az ellenükre.

Kossuth Rádió 2010. augusztus 22.