„Egy ácsmester alkotta az emberiséget, és csak ez az ácsmester alkothatja újjá.” Rotterdami Erasmustól származik ez a híres idézet. Holnap a reformáció emléknapját ünnepeljük.  1517-ben, Mindenszentek előestéjén Luther Márton wittenbergi szerzetes 95 vitatételt tett közzé, amelyben az egyház megreformálását sürgette. Csak később, a 19. századi romantikus felfogás  határozta meg, hogy ez volt a reformáció kezdőnapja. Most ne vitassuk, hogy valóban így volt-e, hiszen a történelmi tudatunk megköveteli, hogy rögzítsünk a múltban fontos időpontokat, és Luther vitatételei valóban kiválóan jelzik, hogy ő is és reformátor társai mind a legjobbak mindig erről az ácsmesterről beszéltek, őreá tekintettek, aki örök érvényű szóval hív bennünket: térjetek meg! Igen, Luther tételei is Krisztusnak ezzel a szavaival kezdődnek. Erasmus tehát ott magaslik a háttérben. Az ő bibliakiadásai és szöveggyűjteményei nélkül Luther sem tudta volna németre fordítani a Bibliát, mi több, nem következett volna be az egész Európát átformáló, nagy 16. századi nyelvrobbanás sem, amikor a különféle nemzetek fiai a maguk nyelvén akarták mondani a megtérés szavát. Sőt, Erasmus finom, de metsző egyházkritikája nélkül csupán csapongó ötletelés lett volna az újító igyekezet, és az ő mély embersége és szelíd keresztyénsége nélkül meddő tétlenségbe fulladt volna a Krisztus útjának keresése. Egy ácsmester alkotta az emberiséget, mondja Erasmus. Mások ezt így fordítják: egy alkotó, vagy éppen művész (Kálvin éppenséggel erre hajlik). Vagyis úgy kell lennie, hogy ő is alkossa újra az embervilágot. Mély remény és tiszta igazság van ebben, mert nemcsak a megjobbulás szükségességét mondja ki (ezt ki ne hangoztatná?!), hanem annak egyetlen lehetőségét is. Az emberiség elveszésben vesztegel – mondja János apostol –, bűnben, éjben, rosszakaratban, önpusztításban és mindezek következményében: a halálban. A holtakról is szól tehát Erasmus megállapítása, illetve a feltámadás reményéről, és szól az eljövendő boldog életről is, hiszen Krisztus feltámadása megelőlegezi az egész életvilág isteni egybeszerkesztését. A 16. században nagy alakok, szellem-óriások fordultak az újjáteremtő ácsmester felé, akinek a maga korában csak keresztet tudott ácsolni a világ. Bűnben, éjben, szorongásban, romlásban vesztegel ma a világ – mesterkedik sokféle ügyön, de ha nincs igazi célja, akkor ez csak kapkodó ügyeskedés, sok mindenre kalkulál, de ha nincs életforrása, ez csak önáltatás, mindent meg akar ismerni, de ha nem ismeri Istent, és nem tudja, milyen ő, magát sem ismeri, útvesztőben téblábol. Lehet-e Krisztus próféta a maga hazájában? Azzá kell lennie, mert Ő hordozza a tökéletes Isten-képet, vagyis az igaz emberséget, és Őbenne van elrejtve mindaz, amit méltó életnek nevezünk.