Jóbról és szenvedéséről

Elmondta Szabó István püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában 2011. július 17-én

A reformátusok jó szokása a  Biblia folyamatos, naponkénti olvasása. Ez azt jelenti, hogy egy-egy bibliai könyvet egészében olvasunk végig, szakaszokra bontva, és arra törekedve, hogy az adott részt a nagyobb rész összefüggésében értsük meg. Ehhez bibliaolvasó kalauz ad segítséget. Azért említem ezt, mert most Jób könyvét kezdtük olvasni, és Jób könyve igazán zavarba ejtő. Nem is lehet nagyobb összefüggések nélkül megérteni.

Mert vajon miről szól? A szenvedésről? A szenvedés értelméről? Az ártatlan szenvedésről? Az értelmetlen értelméről? Vagy arról, hogy milyen tehetetlen a vigasztalásunk, ha úgy akarunk segíteni, hogy nem éltünk át szenvedést? Vagy az igazságról szól? A létezésünk értelméről?  Vagy Istenről szól? Istenről, aki nem szól sem a viharban, sem a forgószélben - ezek az életünk metaforái -, de szól, amikor az ember szív kikiáltozta magát? Vajon Isten csak némán nézi, hogy szenvedünk? Úgy vagyunk, mint egy régi, háborús film hőse, aki a gyilkos harc után egyetlen túlélő bajtársának csak ennyit vetett oda: Isten szadista? Vagy Pascal  igaza áll meg: a végtelen örök csendje rémülettel tölt el!? Van-e szó, gondolat, tett, amely megvigasztal? Van-e reménye az embernek? Jól emlékszem egy barátomra, aki egy súlyos balesete után megégett lábbal feküdt a kórházban, és senkivel sem kommunikált, csak a Bibliáját szorongatta, és Jób könyvét olvasta újra meg újra. Mert ezer kérdésünk van. Kérdez, aki szenved, kérdez, aki  vigasztalni akar és nem tud, kérdez, aki enyhítené a fájdalmat, de nincs rá eszköze - kérdezünk mindannyian.

Jób könyvét - vagy még inkább Jób életét - egészében kell látnunk. Ezért, noha a mi bibliaolvasó kalauzunk egy-egy napra egy-egy fejezetet jelöl, azt ajánlom, aki teheti, most a nyári csendességben olvassa végig egyben a könyvet, egyben Jób életét. Mert a mi ezer kérdésünk végén, amiket persze Jób barátai szép dogmatikai tételekbe fogalmaznak bele, egyszóval mindennek a végén maga Isten szól, azaz inkább kérdez. Tehát Isten nem hallgat, és nekünk nem a végtelen örök csendjében kell eltölteni percnyi létünket. Isten nem hallgat, hanem kérdez.  Ekkor a szenvedő Jób, aki fájdalmában már megátkozta születése napját is, és nagy perbe vonta Teremtőjét, szájára teszi kezét s azt mondja: megértettem - és elhallgat.  Mit értett meg Jób? Amikor a maga a Teremtő kérdezi őt, csak a teremtés nagy titkáról faggatja, s baját látszólag mellőzi. De ebben sejlik fel Jób számára, hogy ha a Teremtő vele szóba áll, akkor a Teremtő szava új teremtést is, új életet is ígér. Jóbot az egyik barátja  így vigasztalta: Kiálts csak! Van-e, aki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?  A kérdés nem költői, hanem Istenhez utal bennünket. Ha a szenvedésünk okát és célját nem értjük is mindig, vagy ha értjük is, de attól még nem múlik a fájdalom, jó, ha utat adunk ennek az unszolásnak, s engedjük, hogy maga Isten kérdezzen bennünket. Akivel Isten szóba áll, annak felragyog a reménység hajnala.