Lukács 8:40-56

Volt egy lány, aki tizenkét esztendős volt, betegségbe esett, halálára jutott - de a gyógyító nem érkezett meg időben

Volt egy asszony, aki tizenkét esztendeje szenvedett, minden vagyonát orvosokra költötte, állapota azonban nem javult - egy alkalommal azonban megérintette a gyógyító köpenyét, s meggyógyult, sőt a gyógyító buzdító szavakkal fordult hozzá - s míg vele Jézus beszélgetett, s míg ő feltartóztatta Jézust, az a kislány, az a tizenkét éves meghalt.
Ez, szeretett testvéreim, ez ennek a történetnek az előcsarnoka, az utcája, a kapuja, a vendégszobája - de nem az a tér, ahol Jézus maga marad a halottal, ahol föltámasztja őt.

Ez az előcsarnok - szóljunk legelőbb erről - az utca, a tülekedés, a meghívás, a feltartóztatás, az interrogáció, a siratók torz nevetése, mikor hallják Jézustól: a leányka nem halt, csak aluszik - ez a történet fenomenológiája.

Ez látjuk nagyjából: Jézust előbb kihasználják, aztán kinevetik. Ne csodálkozzatok, mondta Jézus sokszor a tanítványainak, majdani követőinek, s mondta nekünk is sokszor - ha megnyíltunk igazán az ige előtt -, ne csodálkozzatok: így lesz a tanítvány sorsa is: nem különb a tanítvány a mesterénél. A jelenségvilág szintjén valóban így van. Kesereghetnénk rajta: előbb kihasználnak, aztán kinevetnek - előbb ellopják az erődet, s utána megkérdőjelezik a reménységedet. De ne keseregjünk - még akkor sem, ha ez olykor az egyházban is megtörténik (vagy leginkább az egyházban történik meg?: elkérik az erődet, aztán kicsúfolják legszebb elkötelezésedet?) Mégse keseregjünk - mert a történetnek nemcsak fenomenalitása van, hanem van metafizikája is.
Hadd szóljak erről másodszor. Volt egy tizenkét éves lány, aki halálos beteg lett, s akihez nem érkezett időben a gyógyító, mert útban hozzá feltartóztatta őt egy tizenkét éve beteg asszony. Máté evangélista azonban azt mondja, Jairus voltaképpen nem haldoklóhoz hívta Jézust, hanem halotthoz - „a lányom éppen most halt meg, gyere, vesd rá kezed és megelevenedik!” - így hívja Jézust. Vagyis amikor megérkeznek a házhoz, és Jézus jelenti az ott lévőknek: a leányka nem halt meg, csak aluszik - és erre kineveti őt a halálhírre odatódult sokaság, akkor az édesapát is kinevetik! Őt is kinevetik, aki nem fél, hanem hisz. Igen hisz - Jézus erre a bizalomra hívta, s ezt erősítette benne akkor is, amikor a vérfolyásos asszony meggyógyításakor jön a hír, hogy a lánya meghalt: - mondja neki Jézust: ne félj, csak higyj, és megtartatik - (görögül: szóthészetai - azaz szótériát - megmentetést, megtartatást, gyógyulást, szabadulást - üdvöt kap -, ne félj, csak higyj. Tehát kinevetik azt is, aki nem fél, hanem hisz.

Kinevetik őt a tények dogmatikusai, a fenomenalitás akadémikusai, az egészségügy - az üdvösségügy? - szakemberei, kinevetik azt is, aki reménykedik a beteg, az agonizáló felől, sőt reménykedik még a halott felől is. Aki Jézus szavának hisz, aki nem fél, hanem hisz - és gyógyulást remél a gyógyíthatatlannak is, szabadulást a legreménytelenebb esetnek is, feltámadást a halottnak - vagyis, aki szótériát, üdvösséget remél - ne csodálkozzon, ha Jézussal együtt kinevetik. Sőt, olykor úgy csattan ez, mintha csak minket nevetnének ki, - Jézust nem. Csak minket, mint az oktalan tanítványokat, akik útban Jairus házához, előbb részt vesznek a tülekedésben, majd megróják Jézust, aki keresi az őt megérintő személyt - mester, mit akarsz, agyon-nyomnak itt, annyian vannak - s Te azt kérded, ki érintett meg? - nos, az ilyen tanítványt, vélhetnénk, illik is kinevetni. De ne vétsétek el: ott a Jairus házánál, a halottas-szobába menet nem Jairust nevetik ki - Jézust nevetik, és Jairust is. Mint ahogy mindig mindazokat, akik hittek és hisznek Isten feltámasztó erőiben - kegyelemben és üdvösségben. De mint mondottam, ez a történet metafizikai vonatkozása: betegség van itt, gyógyulás amott, tizenkét év vergődése itt, csak egy érintés és szabadulás amott, a gúnyos kétség itt van, a feltámadás öröme amott, - hitben lehet az egyikből a másikba jutni.

S éppen azért van a történetnek teológiája is. Igen súlyos teológia ez. Az isteni szuverenitást, Jézus feltétlen teljhatalmát most kegyelemben látjuk felragyogni. Milyen kegyelmes ez a mi Jézusunk! Mert az csak a látszat, fenomenalitás, hogy sodródik, hogy szinte összepréselik, erre-arra rángatják, viszik, és kihasználják - és az csak a metafizika, hogy ki is nevetik, hogy reménységét megcsúfolják, s azokat is, akik vele reménykednek.

A teológia az, hogy Jézus a kezdeményező, s hogy éppen őt nem lehet kihasználni, hanem inkább látnunk kell már: keveset fordulunk hozzá! Pedig azt mondja: amit az én nevemben kértek, megadja nektek az Atya. És ha kinevetik őt, meg Jairust, meg akik Jézusban hisznek - téged kinevettek már ezért?! - , ha kinevették, kinevettek - csak magukat nevették ki: magán nevet a hitetlen ember, magán nevet a jézustalan világ, magán nevet. Nevet? Nem inkább sír? Sírva nevet? Sírva vígad - mint a magyar? Nevetve sirat?

Volt egy lány, aki tizenkét esztendős volt, betegségbe esett, halálára jutott - de a gyógyító nem érkezett meg időben. Volt egy asszony, aki tizenkét esztendeje szenvedett, minden vagyonát orvosokra költötte, állapota azonban nem javult - egy alkalommal azonban megérintette a gyógyító köpenyét, mire meggyógyult, sőt a gyógyító buzdító szavakkal fordult hozzá - de míg vele Jézus beszélgetett, s míg ő feltartóztatta Jézust, az a kislány, az a tizenkét éves meghalt - és mégsem érkezett Jézus későn. Nem érkezett későn, mint érkezik, ha érkezik késve a mentő, nem érkezett későn, mint az elmulasztott védőoltás, nem érkezett későn, mint a gyógyító jótanács, nem érkezett későn, mint egy jó egészségügyi reform, mint megújító akarat, mely későn, talán későn évtizednyi „merjünk kicsik lenni!” politikája után érkezik.

Jézus nem érkezett későn - Jézussal ugyanis nincs korán és nincs későn. Nem érkezett későn, még ha gyászra érkezett is, nem érkezett hiába, még ha már ott mindenki a siratót jajongja is, nem fáradt hiába, még ha nincs is olyan emberi erő, mely a semmiből valamit, a holtból élőt hozhat - mert ahol Jézus van, ott van mindig a kegyelem ideje. Ne félj, csak higgy - és megtartatik!

Dizseri díj átadásán, 2010. január 23.