Miért jött Jézus?

Márk 10,32-45

(Igehirdetés a pesthidegkúti templom felszentelésének 70. jubileumán)

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Ebben a szép és hálára indító jubileumunkban látjuk, hogy egy teljes emberi életet átfogó időt töltött már itt ez a gyülekezet ebben a hajlékban. Hálát adunk Istennek e templom hetven esztendejéért. S ebben a mi örömünnepünkben, hálás emlékezésünkben, reménykedő előre tekintésünkben keresni sem lehetett volna jobb igét, mint a mai napra kijelölt újszövetségi szakaszt. Itt olyan mozgásokról, irányokról hallunk, térről és időről, melyek emberi valóságunkban, szemléletünkben elválaszthatatlanul összetartoznak. Térben és időben születünk, térben és időben gondolkodunk, a metaforáink is tér és idő metaforák. Amikor azt mondjuk, hogy „el-„ - ez jelenthet időt, s jelenthet teret. Amikor azt mondjuk: „fel-„ -  ez jelenthet időt, s jelenthet teret. Így élünk, így gondolkodunk. Amikor ezt a 70 esztendőt szemléljük, nemcsak visszafelé tekintünk az időben, s nemcsak egy megtett útra tekintünk, hanem rögtön, azonnal előre tekintünk - időben is és térben is. Miért mondom mindezeket? A felolvasott igében van két döntő kifejezés, mely megvilágítja az egész történetet, de megvilágítja a döntő kérdést is: miért jött Jézus? Merthogy ma ezt a döntő kérdést állítja elénk az ige: miért jött Jézus? S ha erre jó feleletet tudunk adni, megtaláljuk a nyitját annak is, hogy miért van itt ez a gyülekezet, miért tartotta meg Isten, miért bízott rá küldetést, és megtaláljuk a jó feleletet arra is, hogy éppen ezért is fogja megtartani, megerősíteni, növelni, szeretetével megáldani. A mai ige alapján két úton jutunk el a felelethez.

Ezt olvassuk a felolvasott szakaszban: Útban voltak pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttük ment Jézus. Most ez a két döntő szó: fel és előttük. A történetből természetesen nyilvánvalóvá válik, hogy a tanítványok úgy értik a két vonatkozást (fel, és előttük), ahogy azt az ember általában érteni szokta. Csak néhányat hadd soroljak. Lehet ezt úgy érteni, hogy Jézus valóban előttünk jár. Márk evangélista némileg ironikusan, de nagyon súlyosan megmutatja, hogy a tanítványok úgy mennek Jézus után, mint egy politikai párt a vezére után. A pártban vannak frakciók, és folytonosan változó szövetségek. Ebből a pártból egyszer kiválik két ember, odamennek Jézushoz, és azt mondják: uram, amikor eljössz a te dicsőségedben, add meg nekünk a jobb- és balkéz felől való ülést. Vagyis: Te leszel a király, én lennék a hadügyminiszter, a testvérem meg a belügyminiszter. Körülbelül ezt jelentik ezek a kifejezések. Jézus mondja nekik: ti nem tudjátok, hogy mit kértek!  Vajon, meg tudjátok inni azt a poharat, amelyet én iszom? Meg tudtok keresztelkedni azzal a keresztséggel, amivel én megkeresztelkedem? Meg! - vágják rá azonnal. Ha az ember nagyon akar valamit, rögtön odaígéri magát, s nagyon tudja mondani: meg! De lehet ezt úgy is nézni, ahogy arra Márk evangélista korábban utalt, hogy a tanítványi közösségben szüntelen vetekedés volt, - mint minden emberi közösségben. Ki az első? Ki az utolsó? Óvodás korunkban esett, hogy bandáztunk, s mindjárt volt egy fiú, aki elénk állt, és azt mondta: én vagyok a parancs. Otthon  mondtam a szüleimnek, hogy olyan szót ismerek, hogy parancsnok, olyat nem, hogy „parancs." Nyilván ez az 5 éves kisfiú nem jól mondta a szót, mégis milyen mély értelme van, nem parancsnok vagyok, parancs vagyok. Parancs vagyok a másik embernek, parancs vagyok a másik ember fölött. A tanítványok sokszor vetekedtek egymással, hogy ki a nagyobb, ki az első, ki a befolyásosabb, ki a tekintélyesebb, ki a „parancs"? Ki dönt, ki uralkodik? Most is ez történik. A tanítványi közösség ott, a megváltás útján, amikor a Mester mögött mennek, vitatkoznak. S miért? Mert ott lebeg előttünk, ott az ő szívükben is a kérdés: miért jött Jézus?

S az a két szó, amit az előbb kiemeltem, segít megérteni előbb a tanítványok - és önmagunk - gondolatait, majd segít megérteni, hogyan kell Jézus tanítványának lenni, és az Ő nyomdokában járni. Útban voltak Jeruzsálembe fel. A bibliai földrajz ismerői mind tudják, hogy ez itt ugyanolyan kifejezés, mint amit a magyar nyelvben is használunk. Ha hegyre megyünk, oda fel-megyünk. Ide is fel-jöttünk, akik lejjebbről jöttünk. Jeruzsálem magasabban volt, mint az országnak sok más része, aki tehát Jeruzsálembe ment, az fel-ment. De a kifejezés nemcsak a teret jelzi. Jeruzsálembe egyéként is fel kell menni, mert az volt a főváros. A magyar ember is azt mondja: felmegyünk Pestre, még akkor is, ha a Mátrából jön. Ott a tekintély, a befolyás, ott dőlnek el dolgok, ott a templom, a kultusz, ott a Nagytanács, a helytartó, ott van minden. Oda fel-megyünk. Jézus Jeruzsálembe megy fel. A tanítványok abban a gondolatban vannak, hogy fel-felé mennek. Milyen nagy dolog ez annak néhány halászembernek, kik a fél életüket azzal töltötték, hogy éjszakánként kieveztek, és nem fogtak semmit. Milyen nagy dolog az egy fináncnak, aki ott ült Kapernaumban, pöngette az adóforintokat, s megvetették az emberek, de most szabad, most a Jézus tanítványa, és így együtt mennek fel. Virágvasárnap a tömegek is útban vannak, fel Jeruzsálembe, - fel. Aki követi Jézust talán ezért követi. Lehet, hogy nem a rangban, lehet, hogy nem a hatalomban növejednek, de tekintélyben, tisztességben, a méltóságban egyre feljebb, feljebb tartanak - Isten felé. Egyre feljebb és feljebb.

Aztán itt a másik szó: előttük. Jézus előttük ment. Előttünk, vagyis előre. Előre megyünk. Élre állunk. Milyen megrendítő az evangéliumban azokat a megjegyzéseket olvasni, amikor viszik Jézushoz a betegeket, a kis gyermekeket, hogy megáldja őket, s ez a tizenkettes tanítványi kör, akik mennek előre Jézussal, elküldik a betegeket, a beteghordozókat, nem engedik oda a gyermekeket. Miért is? Mert amikor előre megyünk, fontos dolgok történnek. Nem állhatunk meg egy betegért, egy gyermekért. Követjük Jézust. Jézus a mi Királyunk, Jézus a mi hadvezérünk, Jézus vezeti a rohamot, - előre. Fel és előre. Miért jött Jézus? Olyan egyszerű az emberi gondolat fényében erre azt mondani: azért jött Jézus, hogy fel és előre... És mi követjük Őt fölfelé és előre. Miért fogadkozik Péter az utolsó vacsorán? Uram, ha mindezek el is hagynak téged, én soha. Mert ott dobog a szívében, hogy Jézus elfogatása, halála legfeljebb is csak félreértés, valami kitérő, de ő nem hagyja el Jézust, mert Jézus előre és fölfelé megy. S ő nyomdokába fog menni, hogy följebb és előrébb jusson. Márk feljegyzése tükröt tart nekünk is, itt élő, 21. századi, hidegkúti reformátusoknak, magyaroknak, keresztyéneknek. Ha Jézust követed, tudod-e, hogy miért követed? Oh, igen, tudom, mondom, sőt, mondjuk mindannyian, tudjuk, hogy miért jött Jézus. Föl és előre. Útban voltak Jeruzsálembe fel, és előttük ment Jézus. Így kezdődik a történet.

De vajon hogy végződik? Mert ebből értjük meg, hogy nem jól gondoljuk eddig. A a Zebedeus-fiak kérése nyomán létrejön egy újabb törés a tanítványok közt. Így jegyzi fel az evangélista: ketten mentek oda, és a tíz megsértődik, felháborodik. Ekkor Jézus magához hívja őket, és mond nekik néhány szót. Ezt mondja nekik: tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük. És az ő nagyjaik, akik előre viszik a dolgot, azok pedig hatalmaskodnak rajtuk. Föl és előre. Mindenütt így van. Így van az egész világon. Így volt és így is lesz. Ahol az ember ereje és tehetsége szerint, de Isten nélkül önmagára támaszkodva akarja a dolgokat rendezni, ott nincs más út, csak fel és előre. Uralkodni és hatalmaskodni. Luther Márton egyik gyötrődő kolostori éjszakáján látomást látott. Azt látta, hogy ő, Luther Márton, a bányászivadék, ki sokra hívatott és tehetséges, s juthatna előrébb, ott áll egy ember-gúla előtt, melyben embert raktak emberre, és ő úgy juthat előrébb és följebb, ha megmássza ezt a gúlát. Ez ez az Isten nélküli embervilágnak kérlelhetetlen és kegyetlen törvénye.

De Jézus folytatja, és azt mondja: de nem így lesz közöttetek. Milyen súlyosak ezek a szavak! Nem azt mondja Jézus: arra kérlek, ne így legyen közöttetek, kérlek, tanítványaim, gondoljátok meg, nem szép dolog ez, sehova nem vezet, mindig baj lett belőle, kérlek, fontoljátok meg, ne akarjatok előre állni, ne akarjatok legfelülre kerülni. Jézus csak ennyit mond: nem így lesz. És itt értjük meg, hogy miért jött Jézus, mert így folytatja: aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek szolgája. Aki legfölül akar lenni, a legnagyobb akar lenni, a legbefolyásosabb, legsúlyosabb akar lenni, az szálljon legalulra. És aki első akar lenni, álljon a sor végére. Mert az Ember Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja az Ő életét váltságuk sokakért. Ezért jött az Ember Fia. Nem azért, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és hogy életét váltságul adja sokakért.

Befejezésül ennek a jézusi szónak az értelmét kell megértenünk. A mondatot így fordítjuk: mert az Embernek Fia sem azért jött. Ez szó szerint nem így van, hanem úgy: Az Embernek Fia nem azért jött. Csak a szöveg-összefüggés miatt fordítjuk így. Én ragaszkodom a mondatnak ehhez az eredeti alakjához: mert az Embernek Fia nem azért jött. Hiszen minden ember azzal jött, hogy fölül kerüljön, és előre álljon. Az ember magától jött, az embert a vágya küldi, az ember, még ha Jézus tanítványa is, ha maga jön, azért jön, hogy hatalmaskodjon és uralkodjon, fölül legyen, és elől legyen. Egyetlen valaki van, Aki nem ezért jött. Ő Jézus. A mi keresztyénségünk egész lényege, hogy mi azt a Jézust követjük, Aki miközben látszólag fölfelé megy, valójában lefelé megy. Miközben fölmennek Jeruzsálembe, így is mondja tanítványainak: ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, aközben az Ember Fia átadatik, halálra kárhoztatják, pogányok kezére adják, megcsúfolják, megostorozzák, megköpdösik, megölik. Tehát lefelé megy. A tanítványok rangot, posztot, tisztséget akarnak, méltóságot, már rakják magukra előre a kitüntetést, s talán mire Jeruzsálembe érnek, térdig vannak a kitüntetések, mint a régi szovjet tábornokok. Jézus lefelé megy. Miközben a tanítványok azt hiszik, hogy előre mennek, mindenkit megelőznek, mindenki előtt valók lesznek, aközben, ahogy a Filippi levél mondja, Jézus megüresíti magát, rabszolga formát vesz fel, és rabszolgának halálát halja. Miközben a tanítványok fényezik tekintetüket, düllesztik mellüket, fújják a pofikájukat, hogy nagynak látszódjanak, aközben Jézus megy, hogy megköpdössék, Jézus megy, hogy elhordozza a hamis vádat, Jézus megy, hogy két közönséges gazember közé odafeszítsék és rabszolga halállal kivégezzék. Ezért jött Jézus.

S van ennek értelme? Igen, van. Így mondja ő maga: azért jött, hogy adja az Ő életét váltságul sokakért. Az embert ki kell szabadítani a kényszeres föl- és előre-világból. Az embert ki kell oldani megrontott léte parancsából, miszerint csak akkor vagyok valaki, ha a másik fején állok, csak akkor vagyok valaki, ha mindig én vagyok az első, csak akkor vagyok valaki, ha uralkodhatok és hatalmaskodhatok. Nem így van ez, testvérek? Lehet, hogy nem szép dolog ezen a jubileumon ezt kérdezni, de mi mást kérdezhetnénk az ige fényében? Testvér a testvérrel, barát a baráttal, munkatárs a munkatárssal, honfitárs a honfitárssal, mindenki nézi a másikat. S ha egy sorban állunk, biztos van közöttünk, aki apró csúszásokkal csak egy fél centit is, de előrébb áll a sorban. Láttatok már ilyet? Ne mondjátok, hogy nem láttatok. Mert ti voltatatok azok, és én voltam az, mert mi mindannyian ilyenek vagyunk. De most azt mondja Jézus: azért jöttem, hogy megadjam ennek az árát, a szabadulás árát, a váltság árát. Hogy kihozzam az embert ebből az iszonyatos rabságból, kihozzam és feloldjam iszonyatos kényszeréből. Hogy feloldjam az embert a sátáni cselből, hiszen ezzel kezdődött minden tragédiánk, minden nyomorúságunk, ennek a levét isszuk, mióta a világ világ: „olyanok lesztek, mint az Isten" - mondja a kísértő, legfölül és legelöl lesztek. Isten van legfölül és legelöl. És te ki vagy, hogy a helyére akarsz állni? És te ki vagy, hogy kultúrákat, civilizációkat építesz - csak ezért? S közben nem számolod, hányan halnak ebbe bele, nem számolod, hány testvéredet verted orrba, nem számolod, micsoda tragédiákat zúdítottál erre a csodálatos teremtett világra. De most jön Valaki, Aki ezért jött, hogy megadja ennek az árát. Az Ember Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért. A szolgálat szava itt azt a képet idézi föl, amikor a lakomán antik szokás szerint mindenki elheveredett a pamlagon, csak egy valaki állt, és szolgált, a diakonosz, akit ki lehetett küldeni, akit oda lehetett hívni, aki odahajolt, és a kegyelmes úrnak feltálalt, a pincér, a rabszolga, a senki. Jézus azt mondja: én azért jöttem, hogy szolgáljak. Ő készít fel mindent, ő készít el mindent, ő hoz el mindent, ami áldás és öröm. És adja az Ő életét sokakért váltságul.

Ennek a gyülekezetnek az elmúlt 70 esztendőben ez a Jézus volt a vezére, és ez a gyülekezet ezt a Jézust igyekezett követni. Hiszem, hogy amikor az emberi fölfelé törekvés helyett, ez a gyülekezet tudott lefelé indulni, azt Jézussal tette. S ahelyett, hogy emberileg mindig előre és mindenki elé lépett volna, ott maradt Jézussal a sor végén. S ahol a szükséget szenvedők, a lehagyottak, a magukra hagyottak, az emberi mérték szerint semmit sem érők vannak, ott találkozott mindig Jézusával. Mert ez a Jézus ma is itt van, itt jár közöttünk az Ő csodálatos és titokzatos inkognitójában. Ilyeneket mond: adtok egy pohár vizet a szomjúhozónak, nekem adtátok. Meglátogattatok egy beteget, engem látogattatok meg. A börtönbe levőhöz is eljöttetek, engem kerestetek fel. Adtatok egy szelet kenyeret az éhezőnek, nekem adtátok. S ha befogadtok egy kis gyermeket, engem fogadtatok be. Ez az Ő inkognitója. Így jár itt közöttünk. Jézus azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul.

Így én is elfogadom, amit a magyar és az egyéb fordításokban a szöveg összefüggés miatt így fordítanak: az Embernek Fia sem azért jött. Mert először azt kell kimondani, hogy egyedül Ő jött ezért, - és csak másodjára mondhatjuk ki mi, követők, tanítványok: az Embernek Fia sem ezért jött. Így logikus - Isten szerint. Nem ezért hívott el téged sem, hogy uralkodj, nem azért áldott meg kegyelmével téged sem, hogy előre törj, nem azért szeret téged sem, hogy mindenképpen te legyél legfelül, hanem hogy belefond életedet az Ő szolgálatába, szeretetébe, hűségébe, és ott találd meg Őt, ahol valóban van. Akik mindig fölfelé törekszenek, nem fogják Őt megtalálni. Akik mindig az első sorban akarnak állni, nem fogják Őt az első sorban megtalálni. De akik ott maradnak azok között, akikért jött, akik szeretik azokat, akikért jött, bizton találkozni fognak vele. Sokat találkozhatott ez a gyülekezet Jézussal az elmúlt 70 év alatt, mert így hozta a sora, mert így hozta a történelem, mert kellett szenvedni is, hátul maradni is, kellett tudni kicsinek lenni, mert nem lehetett följebb jutni. S hiszem, sokat fog az eljövendőben is találkozni Mesterével. Hiszen Ő itt van, velünk van, velünk jár. S most már, a megértett ige fényében mondhatjuk: megy fel Jeruzsálembe előttünk, hogy életét adja váltságul sokakért. Ő a mi Üdvözítőnk, a mi Királyunk, a mi Szabadítónk, a mi életünk és jövendőnk Jézus, kövessük együtt Őt! Ámen

Bogárdi Szabó István